Ginkgo biloba az elbutulás ellen - egy 20 éves utánkövetésű vizsgálat eredményei

A ginkgo biloba időskori elbutulásra kifejtett hatásaival számos tanulmány foglalkozott, ezek eredményei azonban nem voltak összhangban a résztvevők alacsony száma, illetve a nem kellően hosszú utánkövetési időtartamok miatt. A francia Bordeaux Egyetem munkatársai Hélène Amieva vezetésével próbálták kiküszöbölni a korábbi tanulmányok hiányosságait egy olyan kutatással, amelybe összesen több mint 3600, időskori elbutulásban még nem szenvedő, 65 éves vagy ennél idősebb egészséges személyt vontak be és több mint 20 éven át követték nyomon a mentális állapotukat.

A bárki által szabadon hozzáférhető tudományos folyóiratban, a PLOS One-ban közölt publikáció résztvevőit 3 csoportra osztották: az első csoport tagjai rendszeresen szedtek ginkgokivonatot, a második csoport tagjai ginkgokivonatot nem, de egy másik memóriamegőrzésre használt gyógyszert, a piracetámot szedték, a harmadik csoport pedig egyáltalán nem szedett semmit.

A kognitív funkciók változásának mérésére a Mini Mentál Tesztet (Mini–Mental State Examination, MMSE) alkalmazták, amely egy 30 pontos, gyorsan felvehető, főként a demenciák azonosítására és súlyossági fokának megítélésében alkalmazott kognitív teszt. A teszttel jól lehet követni a pácienseket, így nem csak a páciensek mentális állapotának megítélésében, hanem a kognitív állapot időbeli monitorozásában is fontos szerepet tölt be. 

Amive és munkatársai kimutatták: az MMSE teszten mért pontszámok romlása lassabb volt a ginkgokivonatot szedő csoportban a semmit nem szedő résztvevőkéhez képest. Azt is megállították, hogy bár a piracetámot szedő csoportban is lassabb romlást lehetett megfigyelni a semmit nem kapó csoporthoz képest, a romlás itt gyorsabb volt, mint a ginkgót kapó csoportban: a ginkgo esetében az MMSE pontszám a résztvevők többségénél 24 felett maradt (ami nagyjából megfelelő kognitív funkciókat mutat), ez azonban már nem volt elmondható a piracetámot kapó csoport tagjairól.

„Összességében – bár néhány kérdés még tisztázásra vár – tanulmányunk alátámasztja a ginkgokivonat előnyös hatását az időskori elbutulás során jelentkező kognitív funkcióromlás lassításában azoknál, akik a tanulmány kezdetekor, 65 évesen vagy efelett még egészségesek voltak. Ez a hatás vélhetően kifejezetten a ginkgokivonatnek volt köszönhető, a memóriaromlás ellen szintén alkalmazott piracetámnál ugyanis a kognitív funkciók gyorsabb romlását figyeltük meg a ginkgót szedő csoporttal összehasonlítva” – írják közleményükben a szerzők.

(journals.plos.org)